Az én fitnesz utam

Nem is tudom, hogy kellene lefordítani, angolul rendszerint úgy nevezik: my fitness journey. Szóval az én fitnesz utam, az eddig elért eredményeket, változásokat, az ez idő alatt szerzett tapasztalatokat foglalja magában.

2014. november 23.-n kezdődött, tehát nagyjából négy éve, amikor letettem a cigerettát és az elvonási tüneteim enyhítésére elkezdtem otthon tornázni. Elsőnek csak egyszerűbb jóga videókat kerestem a youtube-n, nem sokra rá rátaláltam a fintessblender csatornájára, mely számomra elég nagy megvilágosodással járt. Merthogy azelőtt maximum a szokásos itthon kapható torna DVD-ket néztem és próbáltam elvégezni egy-egy edzést. Szerintem mindenki tudja miről beszélek és hogy mi is volt vele a bajom? Az, hogy sose tudtam végig csinálni, az első öt percben leszakadt a karom a fájdalomtól és bármeddig is jutottam, másnap valami eszméletlen izomlázat kaptam cserébe, amitől járni is alig bírtam. Ez volt addig a pontig a fintesszel kapcsolatos tapasztalatom, de a fitnessblender és mára már nagyon sok hasonló videó az interneten egészen más edzés formát mutatott nekem. Ez volt a high intensity interval training, magyarul magas intenzitású interval edzés, és ennek vannak fokozatai is, mert hogy van low impact cardio verzió is, mely hasonló mozdulatokon és metodikára épül, de kiváló lehetőség megerősödni ha még kezdő vagy.

Szóval, mikor végig csináltam életem első fél órás edzését, csalás és pihenő nélkül, hát az hatalmas élmény volt. Innen indult aztán a lavina, elkezdtem egészségesen étkezni, sokat edzeni. Elég változó volt ez az elmúlt négy év, mert közben megszületett a kislányom, szóval csináltam kismamatornát, de súlyzóztam is terhesen, szülés után elkezdtem futni is, de volt hogy hetekig, alkalmanként hónapokig nem edzettem. Majd persze túlzásba is estem a fogyással kapcsolatban, valahogy sose volt elég jó, itt-ott még akartam lefaragni…stb, pedig már nem is volt nagyon mit, ezt hűen tükrözi, hogy most nem férek bele az esküvői ruhámba :). Volt kalória naplóm, megterveztem az étkezéseimet, de volt, hogy gyorskajákat ettem. Próbáltam jógát, intervall edzést, lefutottam a félmaratont, súlyzós edzéseket csináltam, jártam egy ideig személyi edzőhöz, akinek külön köszönet, mert nagyon sokat tanultam tőle, párszor konditeremben is voltam, tehát volt nagyjából minden.

És ami most van:

Nem mondom, hogy célt értem, vagy hogy most a tuti, mert ez szerintem nem így működik. Az, hogy éppen hogy edzek és táplálkozok, mindig függ az elérni kívánt céltól és attól éppen mi esik jól. Mivel folyton nézem a videókat edzésekről, gyakorlatokról, így folyton változtatok az edzésesem, amit hatékonynak érzek azt megtartom, más dolgokat meg éppen elhagyok. Én így szeretem, ezért marad érdekes nekem ez az egész, a folytonos tanulástól, változástól, új dolgoktól. A mostani célom egy olyan alak elérése, mely erős, izmos, de nem szálkás, szép kerek popsi, ívelt csípő, gömbölyű vállak, egyszóval nőiesen erős alkat. Ennek megfelelően edzek, kb. heti négyszer, ebből kétszer főként fenék gyakorlatokat végzek súlyokkal, de van hogy jógázok vagy nyújtok éppen, főleg ha izomlázam van. Nem szoktam nagyon előre tervezni, ha éppen úgy sikerült az edzés, hogy érzem az izmaimon a fáradtságot még harmadik nap is, akkor pedig inkább pihenek, mint hogy túledzem magam.

Én itthon szeretek edzeni, két okból is, az egyik, hogy sajnálom azt az időt, amit arra töltenék, hogy elkészüljek és eljussak egy edzőterembe és vissza haza. Itthon még edzés előtt gyorsan bevágom a ruhákat a szárítóba, vagy elmosogatok, mellettem van a kislányom is, akivel tudok edzés közben beszélgetni, figyelni rá is, de elsősorban csak vele lenni, mert napközben én dolgozok, ő pedig bölcsibe jár, ha még edzésre is eljárnék, nagyon sajnálnám, hogy mennyire kevés időt töltök vele. Valamint sose szerettem az edzőtermek hangulatát, a sok ismeretlen embert, akiktől függesz, mert várni kell rájuk, kerülgetni őket…stb. Itthon annyit, úgy és akkor csinálok amennyit én szeretnék. Persze ennek is van hátránya, bár beruháztam már pár fintesz eszközre, de korántsem elégre, és egy edzőterem felszereltsége messze jobb, folyton ki kell pakolni az eszközöket és figyelni a kislányomra is, nehogy megüsse magát a súlyokkal.

Az evést illetően: már nem szeretnék fogyni, de természetesen plusz zsírt felszedni sem, ahhoz, hogy izmot növeljek viszont kell elég kalória, a megfelelő arányban, mert másként nem tud a szervezetem miből izmot létrehozni. Szóval mérsékelt, egészséges táplálkozás, azaz jókat eszek, de nem eszem túl magam. Ha megkívánom akkor belefér egy csoki, egy süti, alkalmanként egy jó hamburger. Az a jó az intenzív súlyzós edzésben, hogy sok kalóriát éget el :).

Amit tapasztaltam ez idő alatt, az az hogy tudom, hogy sokan fogyni szeretnétek és ez egy abszolút elérhető cél, akármennyire is nehéznek tűnik, de mindenhez idő kell és kitartás és persze ez egy életmód, ha meg akarod tartani az elért formát, akkor nem térhetsz vissza a régi étkezési szokásaidhoz. A jó hír viszont az, hogy az edzés egy csodálatos érzés, ami feltölt, ellazít, önbizalmat ad, nem úgy kell elképzelni, hogy az ember a vágyott alak érdekében minden nap megerőszakolja magát. Én imádom már napközben tervezgetni mit és hogyan fogok edzeni aznap, imádok edzeni, pedig ezt anno én se tudtam volna elképzelni magamról.

Végezetül belinkelek ide pár youtube csatornát, amiket szeretek nézni, mert sok hasznos információt szerzek így, sok edzés videó van fent, étkezéssel, életmóddal kapcsolatos tanácsok is és még sok hasznos dolog:

Ha tetszett és szeretnél értesülni az új bejegyzésekről kérlek kövess facebookoldalamon vagy instagramon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.